Már 15 éve egy pár Svetlana, és Trondy (alias Herceg Esterhazy Antal). Elragadó páros, kedves és tiszteletre méltó emberek. Hordoznak valamit személyiségükkel, ami a mai világból hiányzik.
Eleganciát, illemet, tartást, visszafogottságot, kultúrát, történelmet. Mindezek nagy tisztelője vagyunk, és az ékszereinkkel is ilyesmit szeretnénk képviselni.
Kapcsolatunk velük munkának indult, de meleg szívű emberek lévén, mi pedig apró gyermekes családosként, s emellett szenvedélyes alkotóként, elég közel kerültünk egymáshoz.
Hívásukra minden évben több alkalommal látogatjuk meg a fertődi Esterházy kastélyt, hol hangversenyek, hol mikulás ünnepség, vagy csak fotózás, forgatás, ékszeres munkák kapcsán.
Mára már olyan sok történetet ismerhettünk meg, és olyan sok alkalommal játszottunk a gyerekekkel a nappalijukban, hogy egyfajta barátságként tudnám megfogalmazni azt, ami kialakult köztünk.
Természetesen büszkék vagyunk azokra az alkotásokra, amiket szerencsénk volt megalkotni nekik, és bízunk abban, hogy egy kicsit a történelem könyvekbe is bekerülnek, és tartós, megbecsült értéket képviselnek majd.
Büszke vagyok arra a fotómra is, amit róluk készítettem, és végül életnagyságban lett vászonra nyomva. Most az ősök hatalmas festményei közt a szalonjuk falát díszíti.
Svetlana és Antal meghozta a döntést, és eljutottak abba az élethelyzetbe, hogy megszervezzék az esküvőjüket.
Meglepett, hogy minket is meghívtak, hiszen az esküvő nagyon szűk körben zajlott.
Maroknyi ember gyűlt csak össze, közeli barátok, pár családtag, anyakönyv vezető, helyi polgármester és hasonló méltóságok csupán... és mi.
A frissen felújított kastély termei eszményi helyszínt nyújtottak az esküvőhöz.
Örömmel fotóztam nekik, hogy valamit vissza adhassak abból a sok kedvességből amit tőlük kapunk, de a fotók már menet közben lenyűgöztek.
Olyan szép fények, olyan érdekes részletek, különleges hangulatok bukkantak elő minden egyes képen, ami nagyon felvillanyozott.
Így már önmagában is különleges képek születhettek.
Természetesen azért az egész esküvőnek szokatlan volt a hangulata.
Nem több generációs családok, és fiatal párok sora jelent meg, nem hangos és színes kavalkád, hanem elegáns, visszafogott, úri, de mégis természetes, és baráti hangulat alakult ki.
A hangverseny teremben folyt le a ceremónia, majd a kültéri kőlépcsőkön leereszkedve mentünk abba a terembe, ami a földszintről nyílt.
Sajnos nem tudom, hogy melyiket hogy hívják, pedig biztosan mindegyiknek van konkrét neve.
A ceremónia és az azt követő ebéd alatt is vonós négyes, majd kamara zenekar játszott, ami meglepően jól illeszkedett az esemény hangulatához.
Ráadásul különösen intelligensen alkalmazkodtak hangerőben és stílusban az adott eseményhez, a pillanat által megkívánt módon.
Életem egyik maradandó élménye, hogy itt lehettem, részt vehettem, részese lehettem ennek az élménynek. Olyan ez, mint megcsodálni egy múzeumot, vagy helyette részt venni a múzeum tárgyainak valós idejében, valós életében.
Időutazás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése